Best of HFL 2017

A szombati döntővel véget ért a 2017-es HFL szezon, mely rengeteg fordulatot, meglepetést, parádés mérkőzést és számtalan említésre méltó jelenetet tartogatott magában. Már nem is nagyon emlékszünk, milyen volt a márciusi nyitány, illetve mi történt a hónapok során, de igyekeztünk összeszedni azokat a jeleneteket, melyek megragadtak bennünk, akár amiatt, mert a szánk tátva maradt az ámulattól, akár mert viccesek voltak. Az alábbi összeállítás az idei évad legjobbnak vélt jeleneteit idézi fel némileg zanzásítva. Lássuk is, melyik csapat, illetve játékos mivel nevezett be a “versenybe”!

Az év ütközése #1

Mekkorát ütött Chris Hall Becs Lászlóra? Remélem, a győri fenegyerek azért majd megírja Facebookon egy komment formájában.

Az év ütközése #2

Boros László egy kemény srác. Leütközték, felállt, megrázta a fejét és ment vissza a huddle-be. Vele nem illik szórakozni, ezt érdemes megjegyezni.

Az év ütközése #3

Miskolcon nem tanulták meg a leckét. Egy biztos, Schwak Renátó egy darabig emlékezni fog Boros Lacira aka Safety Killerre. Szólhat a “Félig ember, félig gép, Boros Laci példakép” rigmus.

Az év ütközése #4

Marsden szeret ütközni, ezt fentebb is láthattuk. Ezúttal nem ő húzta a rövidebbet, hanem Jordan, akit nem volt egyszerű felkaparni a fűről.

Az év elásása

Valószínűleg Kovács Istvánék nem így rajzolták fel ezt a play-t, melyre leginkább Benincs Márk fázott rá. A győri védőfal gyakorlatilag elásta a műfűbe a kiváló quarterbacket. Ha kicsit tovább maradt volna a földön/föld alatt és előbb jön az eső (valamint rendesen gondozzák a kertészek), talán egy Benicsics-fa is kinőtt volna jövő tavasszal, melyről szüretelni lehetett volna a válogatott kaliberű irányítókat.

Az év kickoff visszahordása

Bár viszonylag nagy folyosót nyitottak Kali Rashaadnak a társai, azért egy 100 yardos kickoff return TD-t vétek lenne kihagyni a válogatásból, hiszen nem sűrűn láthatunk ilyet képernyőn, nemhogy élőben!

Az év trükkös játéka

A Wolves a második héten nem volt kegyes az Egerhez, 28 ponttal mentek és nekiálltak alázni. Az eredetileg elkapó Gecser Máté osztott ki egy szép passzt Bartos Ferencnek.

Az év TD-ünneplése

Váry Tamás nem szokványos módon ünnepelte a meccset megfordító TD-passzát. Tegyük hozzá, hogy ő maga is elmondta, hogy rossz, pontatlan labda volt. De ettől még hat pontot ért!

Az év elkapása #1

Ilyen szoros fedezékben iszonyatosan nehéz elkapni a labdát, de nem Horváth Gergelynek. Parádés jelenet.

Az év elkapása #2

Itt nem is maga az elkapás a lényeg, hanem az, hogy Elek Ádám mennyire gyors. Sem Patrick Ogunji, sem Eric Agyeman nem tudta utolérni, pedig nem voltak rossz helyzetben.

Az év elkapása #3

-Vasyl: Troy, te tudod, mi az a double coverage?

-Troy: nem.

-Vasyl: oké, mert én sem.

Az év futása

Nem, ez nem a Madden, ilyet élőben is lehet csinálni. Roják Richárd emberfelettit nyújtott a Gorillaz elleni második félidőben, ennek az egyik példája az alábbi képsor is.

Az év irányító futása

Vasyl Yordan futásai mindig életveszélyesek, erről az összes egri védő megbizonyosodhatott. Érdemes megnézni, milyen mozdulattal fektette arcra az oldalról érkező Mézes Dánielt, nem mindennapi.

Az év tight end futása

Ilyet se sűrűn látni, csak Dunaújváros meccsen. Az alapszakasz utolsó körében a Gorillaz a red zone-ban dr. Bacharthy Dánielnek adta a labdát, aki nem elkapásból, hanem a fal jobb széléről egy tight end futásból masírozott be a végzónába. Erre a Bells védelem sem volt felkészülve.

Az év spin move-ja

Anthony Green Jr. – és az egész futóegység – foghatatlan volt a Sharks elleni szezonnyitón, melynek szüleménye lett az alábbi megiramodás. Természetesen hat pont lett a vége.

Az év kiszabadulása

Az a pletyka járja, hogy a Steelers elleni alapszakasz meccs előtti éjszakán Czirók Márton Johnny Manzielre itta magát. Nos, ha ez tényleg így volt, akkor nem kevésszer emelte a poharat a szájához, de a végeredmény magáért beszél, ráadásul 4&3-ra!

Honorable mention: Vasyl Jordan, aki minden helyzetből ki tud szabadulni, ezt a döntőben is bizonyította, kár, hogy az operatőr lemaradt a leglátványosabbról…

Az év blokkolt puntja

Rosszul sikerült időhúzás, Magyar Csanád puntját Mátrai Bence blokkolta, majd az end zone-ba pattogó labdát magához is húzta. Ekkora pont(/punt) nem ez hiányzott a Cowbellsnek.

Az év fordítása

Parádés második félidőt produkált a Heroes a Cowbells “otthonában”, 20-3-ról álltak fel, és ezzel a touchdownnal verték be az utolsó szöget a budapesti alakulat koporsójába. A sorsdöntő elkapást Bleszity Erik jegyezte.

Az év blokkja

A képernyő közepét érdemes nézni, Mészáros Márton elkapásánál Horváth László oszt ki egy irgalmatlan nagy ütést Deák Balázsra. Még a lelátón ülőknek is fájt.

Az év vitatott jelenete #1

Sokan, sokfélét mondtak róla. Szerintem targeting volt, jogos kiállítással és eltiltással. Ráadásul Rice-nak nem ez volt az első vitatható megmozdulása a meccsen. Nagy kár, hogy nem lehetett ott a döntőn.

Az év vitatott jelenete #2

Azért ez a jelenet került a második helyre, mert ez némileg kisebb port kavart, de így is heves viták voltak az eset körül. Rashaad egyértelműen Benson nyakának és fejének a környékét támadta, ami targetingnek minősül, ezért jogos a kiállítás. Azt nem is említve, hogy nem az volt az első kétes esete a meccsen, továbbá, nekem nagyon úgy tűnt, hogy az egész mérkőzésen arra játszik, hogy minél nagyobbat üssön az ellenfélre. Érdekesség, hogy mindkét eltiltásból a Cowbells jött ki “győztesként”.

Az év kommenjte #1

Kicsit eltúlzóan írtunk a Cowbells-Sharks meccsről, ahol 30-12-es végeredmény született úgy, hogy a meccs utolsó negyedében a budapestiek cseréi játszottak. Elismerem, az 50 pont túlkapás volt, de megérte bevállalni, mert nem maradtak el a győri játékosok kommentjei. Ráadásul arról is megbizonyosodtunk, hogy a Cápák fenegyerekének helyén van a humora is. Mindenesetre, én kívánom neki, hogy a foci mellett is megtalálja a számításait.

Az év kommentje #2

A Heroes-Cowbells elődöntő elég sima vendég győzelmet hozott, melyet a hazai csapat tagjai nehezen tudtak feldolgozni, ennek – és a szerintük őket savazó beszámolónak – köszönhetően egy-egy szebb hozzászólással fejezték ki egyet nem értésüket a Facebook oldalunkon. Személyes véleményem, hogy ha az Eger jobban végezte volna a munkáját, akkor nem lett volna mercy rule a vége. Továbbá a csapat linebackerének obszcén és nyomdafestéket nehezen tűrő kommentjét is el kellett rejtenünk, mert az ilyesfajta megnyilvánulások nem tüntetik fel jó fényben a hazai amerikai focis közösséget sem. Na jó, azért jót derültünk rajta, és szerencsére az én anyukám (aki régi ismerőse a védőkoordinátorotoknak, Nektek szurkolt, srácok!), nem vette magára…

Az év kommentje #3

Még egy komment, mely az egri importok elődöntőbeli hiányából fakad. Ezúttal a döntő végeredményéhez kapcsolódik, ahol a Cowbells 14-10-re győzte le a Troy Rice-t nélkülöző Steelerst. Más kérdés, hogy az Eger nem pont ugyanúgy kapott ki mint a Miskolc, de elfogadjuk a reklamációt. Bár, ha belegondolunk, hogy a 4 és a 43 között azért van némi különbség, akkor…

Az év photobombja

Ide nem kellenek szavak! Ezekkel a képsorokkal búcsúznánk el a 2017-es HFL szezontól, ami igazán fantasztikusra sikerült.

 

Forrás: http://fuzovelkifele.com/2017/07/best-of-hfl-2017/