Előtérben a juniorok

Új vezetőedző érkezett és sok ifjú arccal bővültek a Hősök a Divízió II-s idényre.

Az elmúlt két évben az Eger Heroes azért küzdött, hogy bejusson a Hungarian Football League (HFL) fináléjába, de csak az elődöntőig jutott, pedig kiváló képességű amerikaifocistákkal van megáldva az együttes. Jó légiósokat igazolt és a magyar mag is kiváló volt. Utóbbi még az is. 23847153_1802433426452904_8945514410615441176_o

Egyedül az utánpótlás hiányzott, ami miatt a Heroes-t a Szövetség visszasorolta a harmadosztályba. Emellett Szeredi László sem folytatta a munkát Egerben. Ettől függetlenül a klub vett egy 180 fokos fordulatot és elkezdte az építkezést, aminek úgy néz ki, hogy meg lesz az eredménye. A juniorok toborzása elindult, így a csapat jövője is szebb lett már.

Herke Zsombor, a Heroes elnöke örül annak, hogy sok újonc csatlakozott az együtteshez, és reméli, hogy meg tudják majd csillogtatni tudásukat a bajnokságban.

Hogy érintette a csapatot, hogy a HFL-ben nem szerepelhettek?

Számoltunk vele. A tavalyi szezon közben már éreztük azt a leheletnyi feszültséget, amit a juniorok hiánya okozott, de ezt az augusztusi csapatmegbeszélésen egyértelműen megbeszéltük és itt el is döntöttük, hogy újraépítjük a Heroes családját a nulláról kezdve.19441891_1528785210525249_5443452623171126534_o

Ezek után mire kell helyeznetek a hangsúlyt, hogy visszatérjetek az elitligába?

Mindenképpen az utánpótlás megnövelésére, hiszen nélkülük kihal a sport Egerben. Igaz nem csak nélkülük! Nagyon sok fiatal kezdi el idén a sportot, sok nulla meccses gyerekkel fogunk nekimenni a Divízió II-nek.

Mennyire alakult át a csapatotok a tavalyi szezonhoz képest?

Sok az újonc. Körülbelül harmincan érkeztek októbertől folyamatosan a csapatunkhoz és ezekből nagyon sok bevethető lesz a szezonban. Sok ígéretes fiatal van, aki még nem játszhat a felnőttben, de a juniorban már készen lesznek a kihívásokra, hiszen velünk, felnőttekkel edzenek. És azért azt tudjuk, hogy nem ugyanaz, ha a nagyoktól kapod, mintha a saját korosztályodbelivel ütköznél.18836654_1502383996498704_5753221324290946930_o

Veszeli Gábor lett a vezetőedzőtök, amivel megszakadt a Szeredi Lászlós éra. Miért pont mellette döntöttetek és eddig milyennek látjátok az edzéseiket?

Laci bácsi nem akart Divízió II-es csapatot edzeni, ez az Ő kvalitásánál sokkal kisebb szint és ezt megértettük. Most a franciáknál edzősködik, ugyanolyan jól, mint ahogy azt nálunk tette. Gábort a tavalyi évben ismerte meg a csapat, védőkoordinátorkánt volt a csapatnál. Idén szerettük volna úgy elkezdeni a szezont, hogy valaki, aki ismeri a csapatot és annak felépítését át tudja venni Laci Bácsitól a feladatot. Ezért Molnár Máté mellett, Gábort kértem meg, hogy vállalja el a vezetőedzői posztot. Molnár Máté a védelmet, Bíró Tibi a támadósort fogja össze és Gábor irányítja a csapatot.

Nálatok általában irányító posztra érkezett import. Idén mi a helyzet ezzel a poszttal? Ki kellett valakit nevelni vagy volt erre a posztra ember? Hogyan halad az ő beillesztése?

Bíró Tibor több évig – az importok érkezéséig– volt az irányítónk, őt tesszük vissza erre a posztra, mellette a junior irányító, Magos Balázs próbálja magát ki ezen a poszton a szezonban, hogy a junior idényre jól működjön minden.19238269_1630361536998805_2314119246604657087_o

Mit gondolsz az idei Divízió II-es mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek és miért?

A kilenc csapatból bárki befuthat a döntőbe, minden szezon előtt ugyanaz a helyzet , senki nem tudja, mit várhat el a többiektől. A játékosmozgások is bejátszhatnak és a sérülések.

Mi lesz a csapat célja a harmad osztályban?

Építkezés meccsről meccsre.

 

Forrás: http://mafsz.org/fordulat-egerben-eloterben-a-juniorok/