MINDEN MECCSNEK TÉTJE VAN

Szombaton már biztos kiderül, hogy ki lesz az első kiemelt. Az Eger Heroes a Miskolc Steelers-t fogadja. A Hősök legutóbb egy igen kemény mérkőzésen nyertek hazai pályán. A támadósor az első félidőben jól játszott, a második félidőben pedig nem tudott mit kezdeni a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz védelmével. Igaz, akkor a sok hiba is megnehezítette a Hősök dolgát. Viszont az Egernek van leszámolnivalója az Acélosokkal, hiszen tavaly kétszer is szoros meccsen kaptak ki a Steelers-től.

A Miskolcot legutóbb majdnem meglepte (ismét) a Győr Sharks Felsőzsolcán. Ez is egy figyelmeztető jel lehetett, hogy még korántsem lehet hátradőlni annak ellenére, hogy hazai pályán játszhatnak a playoffban. Troy Rice akkor ismét nagyot játszva megnyerte csapatának az összecsapást. Ez alkalommal is kulcsszerepet játszhat, ráadásul már 48 nagypályás magyarországi touchdownnál jár, így már motoszkálhat a fejében a jubiláns 50. TD.

Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Azt gondolom, hogy egyik csapatot sem kell emlékeztetni a tavalyi két összecsapásra, mivel mindkettő kerete kicserélődött. A nagyágyúiktól nagy playeket várok. Fontos számunkra ez a találkozó. A srácokon látom, hogy érzik ennek a felelősségét. Viszont sokan mondták, hogy majd velünk akarnak játszani a rájátszásban. Annyit mondok, hogy vigyázzanak, mit kívánnak. Remekül sikerültek eddig az edzéseink, remélem, hogy felkészültek leszünk. Ugyanazt a tavalyi adok-kapokot várom, mint amit tavaly vívtunk ellenük, csak a lényeg, hogy most mi szerezzünk több pontot.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Bebiztosítottuk a helyünket a playoffban. Az egyenlőség a HFL csapatok között is azt mutatja, hogy mind a 3., mind a 4. bejutó is erős csapat lesz. Ez nem egy könnyű délutáni séta lesz számunkra. Tovább kell koncentrálnunk. Arra számítok, hogy győzelemre játszanak majd. Minden alkalommal kiélezett meccset vívunk az Egerrel. Ez egy vidéki rivalizálás kezdete.

Eger Heroes-Miskolc Steelers

Időpont: június 3. (szombat), 15.00

Helyszín: Felsőtárkányi focipálya (Felsőtárkány, Ifjúság utca)

Belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes)

Forrás:http://mafsz.org/minden-meccsnek-tetje-van/

Start a Conversation